Ha eljönnek az Angyalok...

Updated: Dec 27, 2018


És mi ott állunk akkor, de vajon milyen érzésekkel?

Pilinszky János azt írja az ünnepről, hogy “A keresztény ünnep a pihenés, a hálaadás, a megszentelés napja kell hogy legyen. A kikapcsolódás erre kevés..., valójában bekapcsolódásnak kell lennie. Az ünnep az élet egészébe való visszatalálás lehetőségét kínálja."


Szóval a hangsúly a bekapcsolódáson kéne legyen. Visszatalálni önmagunkba, egymásba, közösségünkbe, az életbe. Az igaziba. S nem azon izgulni, hogy mivel nem lettünk készen, mi maradt megint el. Úgy gondolom, hogy minden úgy jó, ahogy van, amivel nem lettünk készen, az talán nem is volt olyan fontos. És ami boldoggá tesz bennünket, itt van körülöttünk, ha jobban megnézzük. Persze a környezetünk szépítgetése is fontos, de éppoly fontos (ha nem fontosabb) a lelkünk feldíszítése is.

Mi ezt december 1-jén elkezdtük. A gyerekek úgy szeretik számolni, hogy még hányat kell aludni karácsonyig. És erre pont jó az adventi kalendárium. De idén nem édesség volt a kis ablakok mögött. Nem is apró játékok. Ebben az évben az időnket tettük minden kis borítékba.



Már régóta terveztem, én is láttam valahol. S most eljött az ideje. Minden napra egy közös élmény, program, tennivaló szerepelt. Nem kell bonyolult, vagy drága programokra gondolni. Bár sokmindent csinálunk együtt a fiúkkal, sokat vagyunk együtt amúgy is, mégis nagyon élvezték. Erre nekem elég bizonyíték volt, hogy minden reggel repültek ki az ágyból, hogy megnézzék mit csinálunk együtt aznap.



Igen, szülőként nagy meló van benne. Különórákkal, edzésekkel, évvégi programokkal és a munkával összeegyeztetni mindezt. De így mi felnőttek is rá voltunk kényszerítve, hogy kicsit megálljunk a rohanásban, elcsendesedjünk, figyeljünk egymásra jobban. Természetesen szuper napok voltak! Amikor reggel fél 7kor tejszínhabos kakaót készítünk és karácsonyi dalokat hallgatunk az adventi koszorú körül, mert épp ezt húzták ki aznapra a gyerekek, az felemelő! Mindenki feldobódott lélekkel indult iskolába, oviba, munkába egy amúgy hideg, hétköznapi reggelen… Vagy a nappali közepére épített óriás bunki takarókból, ahol kislámpa mellett megettük a vacsorát együtt és felolvastunk egy könyvből. Írtunk saját készítésű képeslapra jókívánságokat a szomszédoknak, voltunk karácsonyi vásárban, nagyokat társasoztunk, és nem volt két egyforma program 24 napon keresztül. Ami mindegyikben mégis közös volt, az a békés, bensőséges hangulat. Hogy tényleg együtt készültünk arra, hogy közösen adjunk hálát Istennek, amiért nekünk adta egyszülött Fiát. Megerősített minket abban, hogy mekkora ajándék családban élni.

Azt mondják, amit 21 napig rendszeresen csinálunk, az a szokásunkká válik. Van benne valami… :)

S tényleg igaz, hogy a várakozás épp olyan ünnep, mint maga az a nap, amire várunk.

Így volt.